Felpörgött az életünk. Felpörgött a valóságunk és felpörögtek az illúzióink is. A kommunikációs forradalom egy egészen újfajta csatornája kapcsolódott be a hírfolyamba az internet zászlóshajóján. A világháló miatt a különböző informatikai eszközök eddig sosem látott választéka öntötte el a piacokat is. Mivel fogyasztói társadalomban élünk ez kellően kiszolgálja a kínálatot az új igényeket illetően. A számítógépek hamar elavulttá válnak, újabb és újabb operációs rendszerek jelennek meg, vagyis a verseny a fogyasztás miatt egyre erősebb. Ez a forradalom pedig az élet valamennyi színterén jelen van. A digitális világ elhozta a digitális gondolkodást, és a digitális álmokat is, amelyekre óhatatlanul az egyik legrugalmasabb befogadóréteg a fiatal generáció. 

Én kisgyerekként még hagyományos játékokkal játszottam. Volt Lego játékom, volt hintám is, volt rengeteg kézzelfogható mütyüröm, amelyekkel szabadon kiélhettem fantáziámat, és persze próbálgathattam képességeim határát az ujjaimmal. Akkor még nagyon szépen rajzoltam, azt gondolták rólam, hogy nagy művész leszek, később pedig egész füzeteket írtam tele történetekkel számtalan tollbetétet szárítva ki. Mára másolni is csak esetlenül tudok, a gépelés miatt pedig annyira elszoktam a kézírástól, hogy türelmetlenségem miatt néha olvashatatlan macskakaparást vések le. Gyerekként az építőkockák rakása valóságos tornyokká nőttek a szemeim előtt, a dinoszaurusz figurák pedig valóban éltek a számomra, mert megelevenítettem őket gazdag fantáziámmal. Manapság azonban ezekre a dolgokra nincs szükségük a fiataloknak. 

A szülők persze csupán jóindulatból megveszik a legújabb játékokat, amikkel a reklámok tele vannak, hogy a csemetéjük kedvében tegyenek, illetve tudat alatti frusztráltság miatt, mert a trenddel nyilván haladni kell, ez pedig nem lenne baj, csakhogy a hatásokra az élet több területe még nem dolgozott ki megfelelő stratégiákat. A gyerekeknek a tv, a műsorok és az újfajta digitális játékok miatt digitális fantáziájuk lesz. Mivel készen kapják a vizuális információkat, így az agyuknak meg se kell erőltetni magát, hogy a műanyagból felhőkarcolókat álmodjanak, mert azok csak buta kockák maradnak. 

Alapvetően jobbos társadalomban élünk, így a bal agyféltekénk dominál, és ide fókuszál az olvasás, írás, matematika, illetve rengeteg más kompetencia, azonban a vizuális élményvilágok felértékelődése miatt a jobb félteke egyre erősebb megterhelésben részesül, amely nem is lenne baj feltétlenül, hiszen az új ingerek új reflexeket szülnek, viszont például az oktatás ennek az elfogadására még nem kész. Így egyre több gyermek küzd a tanulási zavarok tüneteivel, a diszlexiával, diszgráfiával és diszkalkúliával, egyre több a sajátos nevelésű igényű, így a változások miatt elképzelhető, hogy a közeli jövőben a digi-kor feltételei miatt többségbe kerülnek. 

Gyermekkorunk kulcsfontosságú. A bennünket érő hatások rövid és hosszútávon is befolyásolják jövőnket. Úgy vélem, hogy a kisgyerekek feladata, hogy építőkockázzon, játsszon a kertben, fusson, és essen is el, hadd gazdagodjon élményekkel. A Nintendo előtt ülve biztosan nem fognak felhorzsolódni a térdei, csak megfájdulni az ujjai, azonban ezekre a "veszélyekre" szükség van a tanulás, jó és rossz megtapasztalása szempontjából, hiszen nem élhetünk üvegbúra alatt. 

A változás nem rossz, mert a társadalom megmerevedése ellen elengedhetetlen az újdonságok behozatala, azonban a változás gyorsasága egy emberi életen belül is reálisan észlelhető, már-már fenyegető. A komplex probléma tárgyát képezik a generációs szakadékok. A kérdés, hogy át lehet-e hidalni ezeket, vagy pedig jön még egy folyam, még egy áradás, amely tovább mélyíti ezt a medret.

 Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul: www.teszvesz.hu/bloggerverseny